Jordan Peele 2017-ben fellélegeztette a horror műfaját. A Tűnj el a rendező első önálló rendezése, sikerét pedig a Legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díj koronázta. Na, és akkor két évvel később itt a Mi, a rendező legfrissebb filmje, ami jócskán feladja a leckét a közönségének. Jogosan merülhet fel a kérdés: jó filmnek számít-e az, amelyik nem fog napokig elengedni? Fölösleges a Tűnj el mércéjével mérni a Mi-t – mivel előbbi sokkal szájbarágósabb, direktebb -, szóval kezeljük ezt most úgy, mintha a Tűnj el nem is létezne. Utána meg amúgy is milyen nagy öröm, hogy „TESÁK, MÉGIS LÉTEZIK”, és mindenki rohan megnézni. A bejegyzésnek nem célja most kritikát megfogalmazni, mindinkább az, hogy az utalásokat, egyes metaforákat jól megmagyarázza. Nagy levegő, essünk neki.

Adott egy kislány, Adelaide (Lupita Nyong’o), aki kiskorában – ezzel a jelenettel indít a film – elkóvályog szüleitől cirka negyed órára egy Santa Cruz-i vidámparkban, és csellengése közben végül betéved egy tükörterembe, ahol egyszer csak meglátja a saját doppelgängerét. A lány onnantól furcsán szótlan lesz, felnőttként pedig – a traumából kifolyólag – betegesen retteg attól, hogy akár egy másodpercre szem elől tévessze két gyermekét, Zorát és Jasont. A jelen e ponton veszi fel a fonalat: Adelaidenak már családja van és éppen egy boldog nyaraláson vannak. Itt jegyezném meg, hogy a filmzenék marha jók, ráadásul Michael Abels legyen a talpán, aki Luniz I Got 5 On Itjából kihoz egy olyan horrorfilm-betétdalt, hogy a tíz ujjam megnyalom, és ha a film azt akarja, a másik tíz lábujjam is. Csak azért mondom ezt, mert ez a betétdal elég sok jelenetben elég sokféleképpen visszaköszön, többek közt a nyaralás első perceiben is.

Szóval tök cukik a főszereplők, éppen nyaralnak Santa Cruz környékén - épp ott, ahol az anyuka kiskorában eltűnt arra a negyed órára -, amikor az egyik este észreveszik, hogy a kocsibejárón kézen fogva áll egy család, akik nem hogy úgy állnak ott, hogy instant besz@rok, de ráadásul ugyanúgy is néznek ki, mint a már annyira nem boldog és cuki család. A másolatok persze meg akarják ölni az eredeti verziójukat, természetesen utóbbiak minden követ megmozgatnak, hogy kiszabaduljanak a rémálomból.

1. Kezdjünk is neki….Mármint nem a megölésnek.

Nem túlzás azt állítani, hogy maga a film zseniális. Okosan érezteti, hogy NA, ITT A KÖVETKEZŐ METAFORA, MOST PICIT FIGYELJ JOBBAN, nem tolja mégsem az arcodba. Kezdjük is nagy körökből kiindulva, és aztán szűkítsük le a film egyes apró pillanataiig: rögtön jön az első kérdés: kik ezek a másolatok, hányan vannak, és amúgy mit keresnek itt? Red (Adelaide másolata) elvont, depresszív történetéből megtudhatjuk, hogy egy titkos szervezet a föld alatt egy ideje már kísérletezget az emberek lemásolásával. A mesterségesen kialakított társadalom és a mi civilizációnk elszeparáltan él egymástól egészen addig, amíg Adelaide és doppelgängere, Red össze nem találkoznak a két világ metszéspontján: a tükörteremben. A világok összemosásának ez az első mozzanata. A film hatalmas csavarját pedig muszáj itt ellőnöm, mert kronológiában így jobban kijövünk, nem kell visszautalnom ide folyamatosan később: (SPOILER) kiderül, hogy a találkozás a tükörteremben több, mint amit a film nekünk először megmutat. Valójában az történik, hogy Red erőszakkal bevonszolja Adelaidet az ő világába, ő pedig kilép Adelaidejébe: egy helycserének lehetünk tehát a szemtanúi. Ezzel magyarázható a kislány viselkedésének hirtelen megváltozása: a gyanútlan néző a gyermeki traumának, esetleg poszttraumatikus stressznek tudja be először a viselkedészavart, ám az utolsó fet ezt tisztázza: egy másik kislány került immár Adelaide helyébe. A film tehát itt lép először interakcióba saját magával.

Mielőtt válaszolnánk a hasonmásokkal kapcsolatos egyéb kérdésekre, vizsgáljunk meg egy fontos dolgot: a két civilizáció lélektani és szociális mezsgyéit. Milyen hatással van Redre az, hogy belép az emberek világába és milyen hatással van Adelaidera, hogy belép egy mesterségesen kialakított társadalomba? Az előbbi egy sokkal ingergazdagabb környezetbe lép be, meg kell tanulnia alkalmazkodni az emberekhez (azaz meg kell tanulnia beszélni, kommunikálni és viselkedni): így amikor azt látjuk, hogy nem szól egy szót sem a lány a tükörtermi találkozás után a gyerekpszichológusnál, az valójában azért van, mert a doppelgänger még egyáltalán nem is tud beszélni. Jelleme is újra definiálja a jelenben magát: anyaként nem azért rettegett a tengerparton, mert újra átélte a traumát, hanem mert attól félt, hogy kiderül titka. A kicserélt lány, Adelaide helyzete egy kicsit bonyolultabb, nála ugyanis az egész helyzet fordítottja történik meg. A lélektant itt kell beemelnünk: adott egy jó képességű gyerek, aki bent ragad egy primitív környezetben. Persze, egy idő elteltével kopnak a kommunikációs készségei, de alapszinten kvázi megmaradnak, ami épp elég ahhoz, hogy az ő alakja kiemelkedő legyen környezetében, amely aztán idomuljon is a lányhoz, mint vezetőhöz, vagy tovább megyek: egy vezérhez. Létrejön egy kényszeres, „meritokrata” hierarchia, amely a lány képességei szerint osztódik aztán le saját családjának formájában. A film során a „másolatok” közül ezért is csak Redet látjuk beszélni. Egy teljes filmhossznyi helycserének vagyunk így szemtanúi, amelyről a film minden egyes jelenete árulkodik, csak épp nem rakjuk össze a kirakóst. A két hasonmás közti kapcsolatnak pedig tökéletes szimbóluma az a táncjelenet, amelyet a film végén láthatunk: egy flashback keretein belül látjuk a két kislányt is táncolni – előbbi már eleve tudott, utóbbi épp, hogy megtanult -, de Red halálának jelenete is egy tánckoreográfia lépéseire emlékeztet.

2. Az élőlánc

Bizony, az sem véletlen, hogy a másolatok a film elején egymás kezét fogják. Először azt hittem, hogy ez pusztán a család mint fogalom jelképe, hiszen Wilsonék kocsijának hátsó ablakán is egy hasonló matrica látható. A film végéhez közeledve válik tisztává, hogy a szimbólum nem ennyire materializált, noha azért mégis van némi köze a család fogalmához: 1986-ban valóban volt egy akkori sztárok általi kezdeményezés, amely a Hands Across America nevet viselte. A mozgalom célja pedig – a Live Aid koncerthez hasonlóan, ahol David Bowie, a Queen és sokan mások is felléptek – 100 millió dollár összegyűjtése volt hajléktalanok és éhezők számára. Az élőlánc minden egyes tagja 10 dollárt ajánlott fel a hátrányos helyzetűek számára. Azonban hiába volt a jószándék, a kezdeményezés kudarcba fulladt, a kitűzött 100 millió dollár helyett pusztán kb. 15 millió gyűlt össze, amely nemhogy a célnak nem volt megfelelő összeg, de épp csak, hogy megegyezett a kampány költségével.  A kudarcnak ráadásul egyéb okai is voltak: senki nem számolt a szélsőséges földrajzi tényezőkkel, Amerika meredek hegyeivel és száraz sivatagjaival, amiken keresztül aligha lett volna képes kitartani az élőlánc huzamosabb ideig.

Ezt a láncot látjuk a film befejezésében is, amelynek az üzenete már szinte szentimentális, ugyanakkor aktuális is. A föld alatt levő emberek még képesek azt az egységet megteremteni a kézfogás révén, amelyet mi már nem. A technika, a közösségi háló, a manipuláció, a politika mind-mind olyan tényezők, amelyek a lenti világban sosem léteztek. Amíg abban a világban csak látszólag van káosz, addig nálunk csak látszólag van rend. Mi a különbség? Előbb-utóbb semmi. Mindkettőből következhet a másik. A gyűlölet olyan állatokká züllesztette vissza az embereket (és ez kiemelten igaz a magyar társadalomra is), akiket egy jól megszervezett rendszer gond nélkül irányíthat egyénre szabva. Mi szükségeltetik tehát a filmben látható hatalmas egység megalakuláshoz? A közösség egyén elé helyezése. Itt van a kutya elásva. Fel kell tennünk a kérdést: a kor előre haladtával és a technika rohamos fejlődésével az ember is fejlődik? Lehet. De egyénként és nem közösségként. Ez az a közösségi erő, amelyet egy primitív környezet még kipréselhet magából, de egy egyéni igények szerint beállított rendszer már nem.

3. Jeremiah 11:11

A filmben rendszeresen visszatérő motívum a Jeremiah 11:11. Ez Jeremiás próféta könyvének 11. fejezetének 11. passzusára utal. A dupla 11-es ráadásul a film egyik jelenetében is látható: ennyi időt mutat éppen a digitális óra – 11 óra 11 perc -, mikor Adelaide lefekteti a gyerekeket. Az említett passzus így szól:  „Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én veszedelmet hozok reájok, a melyből ki nem menekülhetnek, és kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg őket.” Voltaképp a szöveg nem ad sok dologra magyarázatot, de azt mindenképp nyomatékosítja, hogy az Isten és az emberi faj kapcsolata nem most éli virágkorát, és hogy bármennyire emberalkotta ez a „káosz”, Isten haragja volt a következő lépés a teljes pusztulás felé. A szám (11:11) viszont szolgálhat metaforaként: a 11 két egymás mellett álló ugyanolyan szám, ami két egymás mellett álló, ugyanúgy kinéző egyént is jelenthet. Ebből négy darabot számolunk (11:11), amely tehát négy ugyanúgy kinéző egyént jelent. Erre egyébként az előzetesek narrációja is már rámutatott korábban: „They look exactly like us. They think like us...”, valamint a szimmetrikus, rorschach-képekkel illusztrált grafika is idevág. Még a Rednél levő ollót is beemelhetjük a szimbólumok közé: az olló effektíve egy szimmetrikus alakzat, amelynek két eleme keresztezi egymást, pontosan úgy, ahogyan a két világ is. Épp ezért ironikus a film végén a jelenet, amelyben Red egy ollóval vagdossa szét a papírból kivágott emberláncot (mondanom sem kell: a kezüknél fogva, így az egyének megmaradnak a vágás után, jelezve ezzel azt, hogy a valódi káosz valójában az egyedüllét), és közben arról mesél, hogy ők kerülnek innentől hatalomra, mert eddig a fenti világ nem hagyta ezt, sőt, egyenesen elnyomta őket. Ez a monológ többek közt azért is fontos, mert érthetjük ezt úgy is, hogy a menny és a pokol innentől helyet cserél. Ha a menny a szervezett rend (amely rendről korábban már volt szó), a pokol a káosz. Ha a fenti emberek a menny, akkor a földalattiak a pokol, ami azért is érdekes, mert utóbbiaknak egytől egyig vörös ruhájuk van. Ráadásul így relevánssá válhat a bibliai idézet is számunkra, hiszen maga az ember hozta felszínre a poklot, amiért Isten haragra gerjedt. Ha a fenti emberek képviselik az amerikai álmot, a lentiek az alvilágot. Teljesen random: ha a fenti világ a demokraták világa, a lenti a republikánusoké (mindjárt kiderül, miért mondom). Az előbbi ellentétek egyike sincs meg a másik nélkül (kivéve az utolsó példát), így kimondhatjuk azt is, hogy a hasonmások megjelenésének, így egyben Red színrelépésének pillanata eleve elrendelt, sőt, szükséges volt egy magasabb szintű harmónia megteremtéséhez. Azaz egy nagyobb szintű egység kialakulásához káoszra van szükség először. Si vis pacem, para bellum. Ha békét akarsz, készülj a háborúra. Ez elég meta, tudom.

4. Nyulambulam

A film egyik legindokolatlanabb jelenetei közé tartozik mindazon jelenet, ahol valamilyen formában feltűnik egy vagy több nyúl. Ez kétféleképpen értelmezhető: van egy reálisabb, de van egy sokkal elvontabb opció is, amely szorosan összefügg az amerikai közelmúlttal. Kezdjük az előbbivel: nyilván a doppelgängerek is emberek, így enniük is kell. A nyulak tehát egyszerű ételnek vannak ott, és az állatok ilyen formájú tárgyiasításának az oka valószínűleg az, hogy a rendező maga is fél a nyulaktól. A Rotten Tomatoesnak adott interjújában Jordan Peele úgy nyilatkozik, hogy szerinte a nyulakat közelebbről kell megnézni ahhoz, hogy lássuk, valójában a szemeik egy pszichopata arckifejezését idézik. Úgy véli, ha az emberek koponyájába nyulak agyát ültetnénk be, pont Michael Myerst kapnánk. Maradva az analógiánál: ha egy nyúl koponyájába emberi agyat ültetnénk be, valószínűleg akkor kapjuk a Vérnyulat. (Gyalog Galopp, a nyúlon túl…)

Azonban van egy ennél kicsit komolyabb jelentése is ezeknek a szép állatoknak: ha a Mi-t az amerikai politika kontextusában értelmezzük, akkor beugorhat még egy ellentét: a republikánusok és a demokraták harca, vagyis a 2016-os elnökválasztás, amelynek győztese a republikánus Donald Trump volt. Ebben a megvilágításban tehát: a republikánusok a frissen hatalomra került hasonmások, a demokraták pedig a most először alulmaradt föld feletti nép. A nyulak pedig nem biztos, hogy táplálékul szolgáltak a doppelgängerek számára, mindinkább a kísérleti nyulak szerepét töltötték be a kísérletek során. VAGYIS: azt akarom már hat sor óta elmondani, hogy a nyulak az amerikai nép, na, az istenverte nép, akik a politikai – és nem politikai – háborúk valódi, igazi vesztesei.

Jordan Peele filmje valóban telitalálat. Noha az üldözéses jelenetekről néha látszott, hogy kényszermegoldások az időhúzás érdekében, mégsem éreztem, hogy untatnak. Tegyük fel akkor újra a kérdést: jó film-e az, amely nem rágja a szádba a mondanivalóját? Nem biztos, de ebben az esetben abszolút. Jó film-e az, amelyik után naphosszakat gondolkodsz? Nem biztos, de ebben az esetben abszolút. Jó nép-e az, amelyiknek részeseként egy napot sem gondolkodsz? Nem. Abszolút nem.

Köszönöm, hogy olvastál, hamarosan újabb hasonló tartalmakkal érkezem, addig is csatlakozz a Facebook csoportunkhoz, ha van kedved: https://www.facebook.com/groups/560911251060015/

(Forrás:https://hu.ign.com/us/47668/feature/beszeljuk-meg-a-mi-utalasai-es-befejezese?fbclid=IwAR0Ep7BXhH656wpUMVzr3N5SCQc7BCSABPDhVLqqDn8T56sl2xYRGg5dwdQ; https://www.youtube.com/watch?v=R-0qmPb5U8s; https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-47590141; képek, zene forrása: Google, YouTube)