3+1 film, amelyek formabontók saját műfajukban

pan4.jpg

Korábban már kiveséztük a saját műfajukban kiváló sorozatokat, viszont a filmekről még nem esett szó. Ezt sürgősen pótoljuk most. Az analógia nem más, ugyanazt a négy műfajt vesszük szemügyre, csak épp a filmek világából kiemelt alkotásokat passzintjuk hozzájuk. Az apró csavar most jön: a legtöbb oldal mindig a legkézenfekvőbb filmeket sorolja fel a nagy egyetértés és elérés reményében. Ezt hívjuk megúszásnak. Így én igyekeztem a bejegyzésben olyan alkotásokat választani, amelyekkel talán több szerencsére van szüksége az embernek, hogy beléjük fusson. Jöjjön tehát 3+1 film, amelyek formabontók saját műfajukban. 

1. Horror: Amit várnál: Démonok között, ami megelőzte: Az árvaház

Az árvaház egy olyan film, aminek az utolsó jelenete fogja belevésni magát az ember lelkébe. Laura árvaházban nőtt fel, ahová kb. harminc évvel később férjével és fiával visszaköltöznek. A házaspár a felújítás után mindenképp a ház újra megnyitását tervezgeti fogyatékkal élő, elhagyott gyerekek számára. A megnyitó közeledtével fiuk egyre furcsábban viselkedik, az eseményeket pedig már csak az tetézi, hogy nem sokkal később a kissrác eltűnik. Guillermo Del Toro kevésbé ismert filmjei közé tartozik a 2007-es The Orphanage. Nehezen szántam rá magam, hogy nekiüljek és megnézzem, de van az az érzés, amikor egy csattanóval egyszerre több miértre is választ kapunk. Na, amiatt az érzés miatt üljön le mindenki még e percben megnézni. A másik érvem pedig egyértelműen Guillermo Del Toro (A víz érintése, Hellboy), akiről lesz még szó a bejegyzésben. Mindenkit megnyugtatok, nem a messze túlértékelt A víz érintésével kapcsolatban.

15731.png

2. Fantasy: Amit várnál: Narnia krónikái, ami megelőzte: A faun labirintusa

Guillermo Del Toro már a 2007-es The Orphanage előtt is elmesélte az elmesélhetetlent. Noha ez a mondat eléggé teátrális és közhelyes, nézzük meg, miért dobtam be: A faun labirintusa egy mese. Felnőtteknek. Véres. De most mondom, hogy mese. De most mondom, hogy kib@szott véres. Bonyolítsuk tovább: a történet a spanyol polgárháború végére lőhető be, ahol a főszereplő - Ofélia - édesanyjával együtt elutazik újdonsült nevelőapjához, Vidalhoz, aki Franco seregében szolgál. Habár a háború már véget ért, elszórtan még ki-kirobbannak nagyobb harcok és konfliktusok. Ofélia egyetlen menedéke a valóság elől a ház mögött található kőlabirintus. Egy nap, amikor a lány bemegy, egy faun lép ki elé és három próbatétel elé állítja, amelyeknek teljesítése több szempontból is létfontosságú. Lol. Mondom, hogy mese. A filmnek ráadásul nem csak a sztorija baromi érdekes, hanem a módszerei is azok: egy jelenet során például az arctalan lény félbeharap egy tündért (sic!). A szörnyet alakító színész a forgatás során egy művérrel töltött óvszert harapott félbe valójában. Én mondtam, hogy nem gyerekeknek való. Vagyis de, mert mese. Egyezzünk ki saját felelősségben.

showimage.jpg

3. Krimi: Amit várnál: bármelyik Liam Neeson, ami megelőzte: Fogságban

Tudni kell rólam, hogy rajongok a darkos hangulatú, skandináv - beütésű – krimikért. A 2013-as, Denis Villeneuve (Szárnyas Fejvadász 2049) rendezte Fogságban pont egy ilyen film, lazán benne van a top 1-ben. Keller (Hugh Jackman) és családja épp egy hálaadási ebéden vesznek részt szomszédjaiknál. A baj ott kezdődik, amikor a két család két kislánya eltűnik, és az egyetlen valid nyom egy gyanúsan sok ideig az utcában parkoló lakókocsi, amelynek sofőrjét még aznap este le is tartóztatja Loki nyomozó (nem, nem Tom Hiddlestone Lokija, hanem Jake Gyllenhalé). Egy több szálon futó nyomozásnak lehetünk szemtanúi a történet során: egy nyomozó munkáját és egy apa kétségbeesett keresését is láthatjuk más és más módszerekkel. Az idő hurka mindkettejük nyakán ott van, és minden eltelt perccel csak szorul. Ha valaki szereti a fordulatos, bőr alá mászó, szinte tökéletes színészi játékokkal megajándékozott nyomozásokat, akkor van egy jó hírem: Jake Gyllenhal. De van még egy: Hugh Jackman.

prisoners-2013-3.jpg

prisoners_office_a_l.jpg

+1. Szuperhőskultusz: Amit várnál: Bosszúállók, ami megelőzte: Watchmen

Zack Snyder zsenije ebben a filmben teljes: ami a Batman Supermam ellenben nem jött át, vagy már túltoltnak hatott, a Watchmen azt mosolyogva elbírta. A neo-noir hangulatú szuperhősfilm újra definiálta a szuperhősök komolyan vehetőségét. Mondom inkább úgy: kitörölte a műfaj összes nevetségesnek ható kliséjét. A film egy disztópikus társadalomban játszódik, ahol mindennemű szuperhősködés tiltottnak minősül. A társadalmi feszkó végül egy nagyobb globális problémában csúcsosodik ki, amelynek bizony kulcsa lehet a film első jelenete: Edward Blake, szuperhősnevén a Komédiás halála. Házi feladat: kétszer megnézni a hétvégén, és EZT a filmet felmondani történelem órán, nem a tankönyvet.

watchmen-e1498039449405-1024x579.jpg

Köszönöm, hogy olvastál, hamarosan újabb tartalmak jönnek a blogra! Ha esetleg kíváncsi lennél a formabontó sorozatokra is: https://intheaters.blog.hu/2019/02/27/3_1_sorozat_amelyek_formabontok_sajat_mufajukban

(Forrás: https://www.mafab.hu/article/10-meglepo-erdekesseg-a-faun-labirintusa-cimu-filmrol-03; képek forrása: Google)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://intheaters.blog.hu/api/trackback/id/tr1914709095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

In Theaters

Sokszor találkozunk a felirattal: In Theaters. A legújabb filmek előzeteseiben gyakran használják ezt a kifejezést, azonban elég fura lenne, ha csinálnék egy sokezredik oldalt, amelyik reaction-videókat tölt fel az előzetesekről. A blog elsődleges célja az új és régi mozifilmek újragondolása és elemzése.

Friss topikok

Címkék

11 (1) 2017 (1) Adelaide (1) amerikakapitány (1) avengers (2) birdboxchallenge (1) blackwidow (1) blog (2) bosszúállók (2) captainamerica (1) charliecox (1) cinema (2) conjuring (1) crime (2) cruz (1) daredevil (1) davidtusky (1) dc (1) del (1) démonok (1) démonokközött (1) denis (1) denisvilleneuve (1) doppelgänger (1) elemzés (1) élőlánc (1) elorfenato (1) endgame (1) fantasy (2) faun (1) feketeözvegy (1) film (1) filmek (1) fogságban (1) getout (1) guillermo (1) hadigép (1) handsacrossamerica (1) hasonmás (1) haunting (1) hauntingofhillhouse (1) hawkeye (1) hill (1) horror (2) house (1) hughjackman (1) igot5onit (1) in (5) infinitywar (1) intheaters (6) intheatersblog (6) ironman (1) jakegyllenhal (2) jeremiah (1) jordan (1) jordanpeele (1) képre (1) képről (1) képrőlképre (1) között (1) krimi (1) labirintusa (1) labyrinth (1) liam (1) liamneeson (1) luniz (1) Lupita (1) markruffalo (1) marvel (3) meta (1) metafore (1) metaphore (1) mi (1) mordály (1) movie (5) movies (4) murder (1) narnia (1) natasharomanov (1) neeson (1) netflix (1) Nyong’o (1) OA (1) orphanage (1) őrzők (1) oscar (1) peele (1) prisoners (1) rabbit (1) rabbits (1) red (1) robertdowneyjr (1) robertgraysmith (1) rocketracoon (1) ronin (1) rorschach (1) santa (1) santacruz (1) scottlang (1) scrissor (1) scrissors (1) series (1) serieses (1) sólyomszem (1) sorozat (1) spoiler (1) steverogers (1) superhero (1) superheroes (1) thanos (1) the (1) theaters (6) TheOA (1) tidepodchallenge (1) tonystark (1) toro (1) trailer (1) truedetective (1) tűnjel (1) üdvazoldalon (1) us (1) usaforafrica (1) vasember (1) végjáték (1) végtelenháború (1) villeneuve (1) warmachine (1) watch (3) watching (6) welcome (1) woodyharrelson (1) zodiac (1) zodiákus (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása